Társasházak belső udvarainak zöldítése – pályázat

posted in: Aktuális | 0

Az „Égig érő fű” pályázat keretében összesen 30 millió forintot különíthet el a Főváros a budapesti bérházak belső üdvarainak zöldítésére.A megpályázható összeg pályázónként 800 000 – 2 000 000 Ft lenne, aminek 60%-át kell zöldfelület létesítésre fordítani.

Sok lakóközösség már tudja, micsoda oázist lehet varázsolni egy-egy korábban szomorúan lebetonozott belsőudvarra is, hogy a porolón és egy-egy csenevész ecetfán túl is van élet – ezeknek sokszor olyanok is csodájára járnak, akik nem is az adott ház, vagy kerület lakói.

Fotó: Bartha Dorka

Ezeknek a „zöld szigeteknek” a karbantartása nem kevés munkát és odafigyelést igényel, de megéri minden perc, amit a lakók erre fordítanak. Hiszen a jutalmuk  kellemesebb, barátságosabb, tisztább levegőjű lakókörnyezet, a kertek megtervezése és karbantartása pedig remek közösségépítő tevékenység is. Éppen ezért mostantól komolyabb támogatást is igénybe vehetnek azok a belvárosi lakóközösségek, amelyek szívesen kertészkednének közösen.

Olyan társasházak vagy lakásszövetkezetek jelentkezését várja a Fővárosi Önkormányzat, amelynek lakóépületei zártudvaros, keretes vagy csatlakozó udvaros beépítésű zárt belső területtel rendelkeznek – tehát a pályázat a klasszikus pesti bérházakat tartalmazó belső kerületeket célozza meg, hiszen ez a városnak az része, amelyben a legkevesebb zöldfelület található: az I., II., III., IV., V., VI., VII, VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XV. kerület pályázhat.

Bővebb információ, cikk és képek forrása >>>

Pályáztról szóló facebook poszt >>>