Az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében negyedik alkalommal tarthattunk nyilvános tudásmegosztó rendezvényt november 7-én.
A program fókuszában a városi gazdálkodás ösztönzése és egy fenntartható gazdasági modellen és közösségi használaton alapuló farm kialakítása áll, így ezúttal Dr. Gyulai Iván ökológust kértük fel évtizedes tapasztalatainak megosztására.
A Kertészkedés a természettel c. előadás iránti érdeklődés nem maradt el, már a megelőző várakozás perceiben is kérdésáradat zúdult aktuális szakértőnkre.
Az előadás – a talajtani alapismeretek után – kitért a műtrágyázás negatív hatásaira, helyettesítési lehetőségeire, sok egyéb mellett érintette a helyes mulcsozás és a vízgazdálkodás szabályozásának kérdéseit, valamint bemutatta a kártevőknek vélt élőlények jelenlétének kevéssé ismert értékeit. Gondoskodjunk a változatosságról, a tökéletes rend a káosz! – összegezte (itt visszanézhető) előadását Dr. Gyulai Iván.
A résztvevők az előadás közben és azt követően is éltek a lehetőséggel és kapcsolódó, mindennapi életüket érintő kérdéseket tettek fel és osztották meg egymással is gyakorlati tapasztalataikat a komposztálási módszereken át a kávézacc maradékának felhasználásáig.
Az elmúlt alkalmakon – a Csúcshegyi Városi Farm projektnek köszönhetően – felkért szakértőink beszéltek az optimális növénytársításról, egy terület vízháztartását és vízmegtartását segítő tevékenységekről, a permakultúrás termesztés és a biogazdálkodás hozadékairól, valamint a természetközeli kertművelés fontosságáról. Mindazon ismeretről, ami egy körkörös gazdasági modellen és közösségi használaton alapuló kert fenntartásához elengedhetetlen.
Köszönjük a rengeteg érdeklődést és valóban aktív részvételt! Tudásmegosztó fórumainkkal az idei évre búcsúzunk, azonban érdemes követni projektünk előrehaladását akár itt, akár közösségi felületeinken. A jövő évre is hasonlóan tartalmas előadásokat, hasznos ismereteket, és egy pozitív közösséghez való csatlakozás lehetőségét ígérjük!